Az érzelmek elnyugtatása

A történetekből, melyeket gyerekkortól kezdve hallgatunk, azt tanuljuk, hogy az érzelmek jók, az érzelmek tesznek minket emberré. Azt is megtanuljuk, hogy mikor mit kell(ene) éreznünk, mikor szomorú az ember, mikor boldog, mikor nevet és mikor sír, mikor jogos a harag és mikor jogtalan, mikor felemelő a szerelem és mikor vak. Van, hogy azt csináljuk, amihez kedvünk van, és van, hogy azt, amihez nincs. Sokszor pedig megesik az is, hogy számunkra teljesen érdektelen amit csinálunk. Vannak jó és vannak rossz pillanatok, mondják, ez az élet. Amúgy pedig élvezni kell az életet, ki kell élni magunkat, különben megbánjuk. Így az érzelmek egyrészt a kulturálisan meghatározott életfilozófia szerves részei, másrészt a személyes életünk szembetűnő meghatározói.

Hogy képesek legyünk elnyugtatni az érzelmeinket, először is tudatában kell lennünk a jelenlétüknek. Ameddig észrevétlenül is az érzelmek hatására cselekszünk, lehetetlen bármit is kezdeni velük, hiszen nem is tudunk róluk. Ezért elengedhetetlen először is az erkölcsi előírások követése általában – amik korlátok közé szorítják a cselekedeteket, megakadályozva ezzel az érzelmek felügyelet nélküli kiteljesedését – másrészt a meditációs gyakorlat során a test fegyelmezése, ami szinte kényszeríti a figyelem irányának átmozdulását a külső eseményekről a belsőre.

Számos módszer létezik a buddhizmusban, amikkel kezelésbe tudjuk venni a saját érzelmeinket. Az egyik ilyen általánosan használható módszer, ha a légzésre összpontosítjuk a figyelmünket. A légzés gyakran tükrözi az érzelmi állapotunkat, ezért ha visszatérünk az egyenletes, nyugodt légzéshez, az az érzelmeket is elcsendesíti. De ha csak annyit teszünk, hogy a figyelmünket megtartjuk a légzésen, függetlenül attól, hogy az milyen, akkor már ez az összeszedett figyelem is hagyja az érzelmeket elnyugodni, egyszerűen azért, mert nem tápláljuk azokat tovább.

Ha konkrétabban a vággyal, haraggal és érdektelenséggel dolgozunk, akkor ellenszerekről beszélünk, amik orvosolják a problémát. A vágy ellenszere a visszataszítóság, a harag ellenszere az együttérzés, az érdektelenség ellenszere a Buddha felidézése.

Amire vágyunk, az szép, tiszta, kiváló és tökéletes. De ha valami ronda, undorító, koszos, torz, hiányos vagy törött, akkor azt egyáltalán nem akarjuk magunknak. Mivel a vágyak közül a legerősebb a nemi vágy, továbbá a saját testünkhöz való ragaszkodás, ezért hagyományosan a test visszataszító voltán való meditációt gyakorolják a szerzetesek, ami elsősorban a holttest bomlásának tíz szakaszát jelenti, másodsorban a harminckét testrész feletti szemlélődést. Mindezt leegyszerűsíthetjük magunknak a hajra, testszőrzetre, körmökre, fogakra, bőrre és belsőségekre, avagy a test külső és belső részeire. Az idő szempontjából pedig az öregségre és a test lebomlására. Például van egy számunkra vonzó arc (eleve, ha már csak azt nézzük, hogy egy arc az, ami vonzó, nem pedig egy ember, csökkentheti a vonzódást), akkor elgondoljuk, hogy ez az arc hogyan öregszik, a bőr miként lesz ráncos, száraz, foltos, egyenetlen; a haj megőszül, megritkul, töredezett lesz; a fogak megkopnak, elszíneződnek, meghibásodnak, kihullanak. Ez az öregedés elkerülhetetlen folyamata, amit megannyi kémiai és sebészeti úton próbálnak álcázni. A saját testünk is ugyanígy öregszik, mi több, egyszer meg is halunk, a test pedig fokozatosan elbomlik, felpüffed a has, elszíneződik a bőr, férgek lepik el, a bőr és a hús leválik, a megmaradt csontok pedig széthullanak és elporladnak. Azt is el lehet gondolni, hogy az embereket legfeljebb a bőrükig tartjuk szépnek – de még ekkor is csak ha távolabbról nézzük, míg közelről a bőr nem épp kívánatos – a bőr alatt azonban megannyi undorító dolog van. Úgy is mondhatjuk, az ember két lábon járó szarzsák. A testen kívül természetesen bárminek a visszataszító voltán szemlélődhetünk, figyelembe véve azt, hogy minden különböző részekből van, illetve hogy a felszín alatt már egészen mást találunk, mint amit elsőre látunk. Például vannak, akik azért mondanak le a húsevésről, mert felismerték, hogy mekkora szenvedéssel jár az az állatoknak. Vagy vannak, akik nem vásárolnak olyan termékeket, amikkel bűnözőket, diktatúrákat és háborúkat támogatnak. Ez a felszín megkapargatása.

A harag ellenszere az együttérzés, illetve a négy mérhetetlen (kedvesség, együttérzés, együtt örvendezés, egykedvűség). Az együttérzés annak megértéséből fakad, hogy mások is ugyanúgy éreznek fájdalmat és szenvedést, mint mi magunk. A meditáció a négy mérhetetlenen csökkenti és megszünteti a haragot, amit másokkal szemben érzünk. Először az egykedvűségen érdemes szemlélődni, ami azt jelenti, hogy minden lényről belátjuk, hogy ugyanúgy éreznek, mint mi magunk. Nincs különbség egyik és másik ember, ember és állat, nő és férfi, magyar és szlovák, felnőtt és gyerek között abban, hogy éreznek. Ezért is nevezik összefoglalóan a buddhizmusban mindet érző lényeknek. Éreznek fájdalmat ugyanúgy, mint örömet. Ahogyan én magam tudom jól és rosszul is érezni, úgy mindenki más is. A kedvesség az a szándék, hogy a másik személy, a másik ember, az összes érző lény legyen boldog és legyen meg az oka a boldogságra. Vagyis azt akarom, hogy mindenki legyen elégedett, békés, örömteli, boldog, érezze jól magát, továbbá legyenek meg számukra mindazok az okok és feltételek, amik ezt megadják. Ebbe beletartoznak az emberek testi és lelki igényei is, mint az étel, az életkörülmények, a biztonság és megannyi más. Az együttérzés az a szándék, hogy senki ne szenvedjen és ne legyen okuk a szenvedésre. Akik betegek, gyógyuljanak meg; akik félnek, ne féljenek többé; akik elkeseredettek, legyenek reményteliek. Az együtt örvendezés az a kívánság, hogy mások ne veszítsék el a boldogságukat. Ahelyett, hogy irigységet és féltékenységet táplálnék azok iránt, akikről azt látom, hogy jól érzik magukat, inkább örülök a boldogságuknak. Végül az egykedvűség, ami a gyakorlat megalapozása is volt, az az indíttatás, hogy minden érző lény érje el az egykedvűséget, a vágytól és haragtól mentességet.

A test elnyugatása

A testi érzékelés öt csoportra oszlik: látvány, hang, szag, íz, testérzetek. Hogy testi szinten megvalósítsuk a nyugalmat, először arra van szükségünk, hogy az érzéki benyomásokat lecsökkentsük. Ezért a meditációhoz olyan környezet a legalkalmasabb, ahol nem érnek erős ingerek. Ne legyen túl világos de ne is legyen teljesen sötét. Ha túl világos van, akkor könnyen elkezdünk nézelődni, de ha túl sötét, akkor könnyen elkezdünk ábrándozni vagy akár el is alszunk. A hangok és szagok ne legyenek erősek, mert elterelhetik a figyelmünket, de ha van némi háttérzaj az könnyen figyelmen kívül hagyható. A helyiség hőmérsékletére és például a huzatra is érdemes figyelnünk, hogy ne legyen zavaró.

A legalkalmasabb testhelyzet meditációhoz az ülés. Állni hamar kényelmetlenné válik, a fekvés pedig alvássá alakulhat át. Az ülésnél fontos, hogy először is kényelmes legyen, amit hosszabb ideig is fenn tudunk tartani anélkül, hogy mozognunk kellene. A hát legyen egyenes, az izmok ne feszüljenek, de ne is görnyedjünk össze. Akkor jó, ha nem kell erőfeszítést tennünk a hát megtartásához és könnyen, természetesen tudunk lélegezni. Ha a földön ülünk, használjunk párnát, hogy a fenekünk valamivel magasabban legyen a térdeinknél. A lábakat helyezzük keresztbe úgy, hogy a térdek a földön legyenek, mert így az ülés stabil és nem kell külön erőlködni a testhelyzet megtartásáért. Ha széken ülünk, a talpakat tartsuk a földön. A kezeket helyezhetjük az ölünkbe vagy pedig a combokra. A fejet döntsük kicsit előre, mintha magunk előtt néznénk az utat.

Hogy megtaláljuk a megfelelő testtartást oda kell figyelnünk a felmerülő érzetekre a testben. Ezzel megtalálhatjuk azt a testhelyzetet, amiben nem jelennek meg erős benyomások. Ez azonban nem jelenti azt, hogy mindenféle érzés megszűnne. Már egy pár perc ülés után is késztetést érezhetünk arra, hogy mozduljunk, vakarózzunk vagy valamilyen kellemetlen érzés jelenik meg, mint zsibbadás, szúrás vagy feszülés. Ha nem mozdulunk, vagyis nem reagálunk ezekre az érzetekre úgy, ahogyan általában szoktunk, akkor megjelenhet némi feszültség és fokozatosan rosszabbul érezzük magunkat. Ha viszont megmozdulunk, akkor bár egy rövid időre megszüntettük a gondot, újabb pár perc elteltével megjelenik egy újabb inger. Úgy tűnik akár mozdulunk, akár nem mozdulunk, képtelenség nyugodtan ülni. A megoldás abban van, hogy miközben ott van az érzés, csak vegyük tudomásul, de ne akarjuk megszüntetni. Ha ezt nem tudjuk megcsinálni és azt érezzük, hogy egyre csak gyűlik a feszültség és csak még jobban zavar az az érzet, akkor irányítsuk a teljes figyelmünket az érzetre, amit kiegészíthetünk azzal, hogy képzeletünkkel az érzetet fokozatosan eloszlatjuk és azt érezzük, hogy az inger egyre halványabb, mígnem teljesen eltűnik. Ezt kiegészíthetjük meleg vagy hűs érzettel, továbbá azzal, hogy képzeletben fénnyel világítjuk meg, ami folyamatosan áthatja és átjárja azt a testi benyomást.

Ülés közben a meditáció, vagyis a figyelem tárgya bármelyik érzékszervi benyomás lehet. A látvány esetében használhatunk egy konkrét dolgot, amit nézünk. Fontos, hogy ez valami egyszerű legyen, mint például egy egyszínű kocka vagy doboz, de lehet egy darab papír vagy akár párna is. Az egyszerűség jelentősége, hogy elejét vegyük a képzelgéseknek. A hangok figyelésénél az a fontos, hogy mindent vegyünk pusztán hangnak és ne próbáljuk azokat beazonosítani, követni vagy hozzáfűzni valamit. Itt valóban csak arról van szó, hogy az egyik fülünkön be és a másikon ki. A szaglást és ízlelést ritkán szokták meditációs tárgyul választani, mert ezekre általában is kevésbé figyelünk oda és csak bizonyos helyzetekben. A testérzetek figyelésénél érdemes az egész testet beemelni a tudatosságunk terébe és az ingerekbe való bevonódás nélkül érzékelni, hogy épp milyen érzetek jelennek meg.

A testérzet figyelésének egy speciális, ám annál népszerűbb esete a légzés figyelése. Ilyenkor figyelhetjük egyrészt azt a pontot, ahol leginkább érezzük a levegő áramlását, másrészt figyelhetjük a has mozgását is a légzés során. Mindkét esetben a feladatunk annyi, hogy figyelemmel kísérjük a belégzés és a kilégzés folyamatát. További használata a légzés figyelésének, hogy a lélegzetünk általában tükrözi a tudatállapotunkat is, legyen szó izgatottságról, haragról, félelemről, álmosságról vagy épp élvezetről. Már csupán a légzés megfigyelésével is fokozatosan nyugalomra tehetünk szert, de ha ez nem megy, akkor szándékosan irányíthatjuk is a légzést, mint például azzal, hogy veszünk pár mély levegőt, vagy ha fáradtak vagyunk, akkor elkezdünk gyorsan lélegezni.

A dharma az összehasonlíthatatlan bódhi – minden buddha nagyra becsüli mélységét. Barátaim! Jöjjetek mindnyájan és nyissátok meg szíveteket az összehasonlíthatatlan bódhinak. A buddhák és bódhiszattvák, akik mind jók, valóban megbízható barátok, igen ritkán lehet velük találkozni. Amit eddig sosem hallottál még, ma hallani fogod; akivel eddig nem találkoztál soha ezelőtt, ma találkozni fogsz. A Nirvána szútrában ez áll: „A Buddha megkérdezte Kásjapát: ’Nehéz eltalálni egy tű hegyét a földön egy szezámmaggal, amit a legmagasabb mennyből dobtak alá?’ ’Bizonyosan,’ mondta Kásjapa. ’Azonban,’ mondta a Buddha, ’kevésbé olyan nehéz, mint egy igaz ok és egy igaz helyzet együttes találkozása’.” Micsoda egy igaz ok és egy igaz helyzet? Barátaim, hogy megnyitjátok szíveteket az igazságra az az igaz ok; hogy buddhák és bódhiszattvák, a ti jó és igazán megbízható barátaitok, megérkeznek az összehasonlíthatatlan bódhi dharmájához, így elérheted a végső megszabadulást, – ez az igaz helyzet; hogy ez a kettő találkozzon az elég csodálatos. A nem különböző szája tele van hibás beszéddel, tudatuk tele van rossz gondolatokkal; sokáig fognak az élet kerekében pörögni szabadulás nélkül. Nyissátok meg mindnyájan szíveteket az igazságra! Most pedig vezetem a vallomásotokat. Mindnyájan tiszteljétek a Buddhát! [A gyülekezet csatlakozik]

Tisztelet a múlt összes buddháinak, mindnyájuknak!
Tisztelet a jövő összes buddháinak, mindnyájuknak!
Tisztelet a jelen összes buddháinak, mindnyájuknak!
Tisztelet a Szent Dharmának, a pradnyápáramiták szútra pitakájának!
Tisztelet mindegyik nagy bódhiszattvának és a szerzeteseknek, akik elérték a tökéletes megvilágosodást!

[A vezető folytatja.]
Mindannyian szívünk mélyéből tegyünk vallomást! Legyen összes barátom három cselekedete [test, beszéd, elme] tiszta!

[A gyülekezet csatlakozik.]
Minden múltbeli, jövőbeli és jelenbeli cselekedeteit a testemnek, a számnak és az elmémnek, a négy megbocsáthatatlan bűnt, most őszintén megvallom a szívem mélyéről. Ezektől a rossz cselekedetektől szabaduljak meg! Sosem követem el újra azokat.

[A vezető.]
Barátaim, mindenki aki jelen van, lehetőségetek van csatlakozni gyülekezetünkhöz; most mindannyian nyissátok meg szíveteket az összehasonlíthatatlan bódhinak, törekedjetek az összehasonlíthatatlan bódhi tanításáért. Ha el akarjátok érni ezt a bódhit, hinnetek kell a Buddha szavaiban, a Buddha tanítására kell támaszkodnotok. És hogy szólnak a Buddha szavai? A Szútra így hangzik:
„Semmi rosszat nem kéne tenned; minden jó dolgot engedelmesen kéne tenned. Tisztítsd meg elmédet! – Ez az, mit minden buddha tanított.” – Anguttara nikája.
Ezt tanította a múlt minden buddhája. „Semmi rosszat nem kéne tenned,” határozza meg az erkölcsi fegyelmet (szíla). „Minden jó dolgot engedelmesen kéne tenned,” határozza meg a bölcsességet (pradnyá). „Tisztítsd meg elmédet” határozza meg a meditációt (szamádhi). Barátaim, ez a három pont alapvető része ugyan annak a tanításnak; míg ez nincs megértve, nem szabadna buddhizmusról beszélni. Melyek azon a pontok, amik egyek? Szíla, szamádhi, pradnyá. Nem engedni, hogy káprázat jelenjen meg, ez a szíla; szabadnak lenni tőle, ez a szamádhi; erről tudni, ez a pradnyá. Ezek azon pontok, amik egyek.

Mindenkinek figyelembe kell vennie a szílát, a viselkedés szabályait. Ha nem veszitek figyelembe a viselkedés szabályait, a jó dharma nem tud növekedni. Ha a célotok az összehasonlíthatatlan bódhi, akkor először a viselkedés szabályait kell figyelembe vennetek, akkor beléphettek [a Nirvánába]. Ha nem veszitek figyelembe a viselkedés szabályait, akkor még egy rühes sakálban sem fogtok újraszületni, még kevésbé a Tathágata dharmakájájában, ami az érdemdús cselekedetek jutalma? Barátaim, ha anélkül tanulmányozzátok az összehasonlíthatatlan bódhit, hogy megtisztítanátok a három cselekvést, nem véve figyelembe a viselkedés szabályait, s kijelentitek, hogy Tathágaták lesztek, akkor valami olyasmit próbáltok, ami lehetetlen.

Ha a szílát és a pradnyát tettekkel gyakoroljátok, miközben a szílát, a pradnyát és a szamádhit tettek nélkül akarjátok gyakorolni, akkor tévedtek. Ha a szamádhit gyakoroljátok tettekkel, akkor ez emberek és istenek közti újraszületést eredményez – egy gyümölcs, ami nem egyenlő az összehasonlíthatatlan bódhival. Barátaim, hosszú idő óta sodródtok a szamszára óceánjában, sok mahákalpa alatt, ami számtalan, mint a Gangesz folyó homokszemei, képtelenek voltatok elérni a megszabadulást, mert egyszer sem nyitottátok meg szíveteket az igazságnak. Talán nem találkoztatok a buddhákkal és a bódhiszattvákkal, a ti igazán megbízható barátaitokkal. De még ha találkoztatok is volna velük, nem nyitottátok volna meg a szíveteket az igazságra; valójában ezért sodródtok a szamszára óceánjában hosszú mahákalpák óta, amik megszámlálhatatlanok, mint a Gangesz folyó homokszemei, anélkül, hogy képesek lettetek volna elérni a megszabadulást.

Vagy megnyitottátok szíveteket, de csak a két Jármű igazságának, ami emberek és istenek közti újraszületést eredményez? Mikor a karmátok kimerül, erőforrás nélkül visszazuhantok az alsóbb birodalmakba. A buddhák száma, kik megjelennek ebben a világban, számos, mint a Gangesz homokszemei; a nagy bódhiszattvák oly sokan jelennek meg, mint a Gangesz homokszemei. Azok az emberek, akiket e buddhák és bódhiszattvák megszabadítanak, oly sokan vannak, mint a Gangesz folyó homokszemei. Miért nem találkoztatok velük? Hogy most itt vándoroltok a szamszárában anélkül, hogy elérnétek a megszabadulást, bizonyára azért van, mert hiányzik a bódhitok, mivel egy gondolatot sem fordítottatok mindazokra a múltbéli buddhákra és bódhiszattvákra, akik a ti igaz barátaitok.

Vagy talán sikertelenségetek oka az, hogy vannak jó barátaitok, akik valójában nem értik az összehasonlíthatatlan bódhit lényegében. A két Jármű srávaka doktrínákat tanítani, ami emberek és istenek közti újraszületéshez vezet, arra hasonlít, mikor valaki piszkos ételt tesz egy értékes tálba. Ebben a hasonlatban az értékes tál jelképez egy barátot, aki megnyitja szívét az igazságra, és a piszkos étel jelképezi a tanítását a két Járműnek, ami emberek és istenek közti újraszületéshez vezet. Bár learatja az istenek közti születés édes gyümölcsét, ami nem olyan rossz, de újra a mai átlagos emberek részében fog osztozni, mikor karmája kimerül.

Barátaim, most nyissátok meg elméteket a tanításra, ami a pradnyápáramitával összhangban van, sokkal nagyszerűbb, mint a srávakáké és a pratyékabuddháké, semmiben sem különböző attól, amit Sákjamuni jövendölt Maitréjának. A korszakok száma, amit a két Jármű szentjei töltenek meditációban igen nagy. De mikor a korszakok száma letelik, mialatt a meditációt gyakorolták, a bódhiszattva mahászattvák – ha van rá alkalom – a Dharmát hirdetik nekik. Akkor, megnyitván most először szívüket az igazságra, semmiben sem különböznek a barátaimtól, akik akár csak most nyitották meg szívüket az igazságra. Mert, amíg a meditációban mélyedtek el, a két Jármű nem volt kész megragadni az összehasonlíthatatlan bódhi tanítását, amit nekik hirdettek. Egy szútra azt mondja: „A Mennyei Leány mondta Sáriputrának, ’Az átlagos emberek megzavarodhatnak és visszanyerhetik irányvételüket újra, de nem a srávakák’.”

Barátaim, mindannyitoknak, minden egyes embernek van buddhatermészete. A bódhiszattvák nem fogják a Buddha bódhiját meg és adják oda nektek, sem pedig nem oldják meg a dolgokat helyettetek. Miért? A Nirvána szútra azt mondja, hogy a Buddha már előre megmondta célotokat, vagyis, hogy minden lény a kezdettől fogva a Nirvánában van; a kezdettől fogva a szennyezetlen bölcsességgel vannak megajándékozva. Miért nem ismerik fel ezt a tényt? Miért vándorolnak a szamszárában és képtelenek elérni a szabadulást? Mert a látásukat elfedi a gonosz szenvedélyek pora. Egy jó barát iránymutatására van szükségük; akkor felismerik azt, abbahagyják a vándorlást és elérik a szabadulást.

Mikor a barátaimnak azt mondják, hogy dobjanak el minden előzőleg tanultat, mint hasztalant, akkor azok, akik ötven, vagy csupán húsz évet töltöttek meditáció gyakorlásával, nagyon megzavarodhatnak. A „dobjanak el” alatt azt értem, hogy „hagyjanak fel” a Dharmával kapcsolatos önbecsapással, nem a Dharmával magával. Mert a tíz irány minden buddhája sem lenne képes eldobni az igaz Dharmát, még kevésbé a ti jó barátaitok. Épp mint a levegő, amiben sétálunk, állunk és lefekszünk, nem tudod elválasztani magadat tőle. Minden tett és feladat elválaszthatatlan a Dharma birodalmától. A Vimalakírti szútra így szól: „El tudom tüntetni a betegségemet, de nem a betegségem dharmáját.”

Barátaim, figyeljetek jól, az önbecsapásról beszélek nektek. Mit jelent az önbecsapás? Ti, akik ma összegyűltetek ezen a helyen, pénzre és a nemi élvezetekre vágyakoztok; kertekre és házakra gondoltok. Ez az alacsony módja az önbecsapásnak. Azt hinni, hogy ettől meg kell szabadulni, szintúgy egy kitűnő formája az önbecsapásnak. Ezt ti nem tudjátok.

Nos, mi ez a nagyszerű formája a megtévesztésnek? Mikor valaki a bódhiról beszél, azt gondoljátok, hogy meg kell szereznetek ezt a bódhit; és hasonlóan, mikor valakit a Nirvánáról, az ürességről, a tisztaságról, a szamádhiról hallotok beszélni, azt gondoljátok, hogy meg kell szereznetek azt a Nirvánát, ürességet, tisztaságot és szamádhit. Ez mind önbecsapás! Ezek bilincsek, eretnekségek! Ezzel a tévedéssel az elmétekben nem tudjátok elérni a megszabadulást. Ha nem tudjátok, hogy már megszabadultatok és bűntelenek vagytok a kezdetektől fogva, anélkül, hogy bármi másra is szükségetek lenne, akkor arra gondoltok, hogy elhagyjátok a világot és a Nirvánában lakoztok, és ez a Nirvána aztán ugyan olyan bilincs lesz. Hasonlóan a tisztáság, az üresség és a szamádhi bilincsekké válnak. Ilyen gondolatok akadályozzák előrehaladásotokat a bódhihoz.

Legyetek tudatában annak a ténynek, hogy elmétek természetes állapota nyugodt és tiszta, teljesen üres. Nem alátámasztott és nem kötött, nézetek nélküli, mint az üres tér, ami mindenütt jelen van, és azonos a buddhák Olyanság testével. Az Olyanság az önbecsapás hiányában van természeténél fogva. Mert ezt mi tudjuk, ezért hirdetjük az önbecsapástól való szabadságot. Aki önbecsapástól szabadon tekint a dolgokra, bár teljesen lát, hall, érez és tud, mindig üres és nyugodt; egyetlen cselekedetben gyakorolja a szílát, a szamádhit és a pradnyát együttesen és teljesíti a tízezer helyzet erényét. Ekkor birtokolja a „Tathágata bölcsességét, ami széles és nagy, mély és messzire ható.” Mit jelent ez: „mély és messzire ható”? Mikor valaki természetét tisztán látja, akkor a szamádhi mély és messzire ható; mikor valaki természetét nem látja, akkor az nem mély és messzire ható.

Használjátok minden erőtöket barátaim, hogy elérjétek a hirtelen megvilágosodás általi szabadulást. Mikor a szemed lát egy formát, tisztán különböztess meg minden alakot, de ettől még maradj mozdítatlan ezektől a különböző formáktól. Mikor benne vagy, ne kerülj hatásuk alá, és közöttük érd el a megszabadulást. Ekkor elérted a formák szamádhiját. Mikor a füled hangokat hall… mikor az orrod szagokat érez… mikor a nyelvet ízeket érez… mikor a tested tapintásokat érez… mikor felfogó elméd (manasz) megkülönböztet egy dharmát (tudati tárgyat), maradj mozdulatlan a különböző dharmák közepette. Mikor ott vagy benne, akkor érd el a megszabadulást. Ekkor elérted a dharmák szamádhiját. Mikor ily módon minden szervet tisztán látsz, az az eredeti pradnyá; mikor semmi sem jelenik meg, az az eredeti szamádhi.

Röviden elmondom mit jelent a jó ember és a rossz ember egyénisége az üres tér hasonlatát használva. Önmagában az üres tér nem változik és nem is hagyja abba a változást. Nappal helyes azt gondolni, hogy világos van és éjjel helyes azt gondolni, hogy sötét van. Azonban, akár sötét, akár világos van, az ugyan az a tér. Világosság és sötétség váltakozik, miközben a tér maga sem nem változik, sem nem hagyja abba a változást. Hasonló vonatkozik a jóra és a rosszra. Ne különböztesd meg az igazságot és a hazugságot; valójában, a jó nem különbözik a rossztól. Egy szútra azt mondja: „Ugyan az, mikor valaki a saját természetén szemlélődik, vagy a Buddháén.” Ebből az következik, hogy a ragaszkodástól való szabadság lehetővé teszi számodra, hogy belenézz minden múltbeli buddha szívébe, és ez ettől még nem más, mint amit ma tapasztalsz. Egy szútra azt mondja: „A Tathágatán szemlélődve, nem érkezik meg a jövőből, nem távozik el a múltból és nem lakozik a jelenben.” Aki a Dharmát keresi, nem szabadna azt a Buddhában, a Dharmában, vagy a Szanghában tennie azt. Miért? Mert a buddhatermészetet a saját szívedben találod.

Állítsd fel a magad szabályait és lásd meg a saját szívedet. Ekkor megismerted minden szútra értelmét, [nincs szükség „tudományos” tanulmányozásra]. Mikor a Buddha még élt, mindenféle lények hagyták el családjukat és követték őt. A múlt minden buddhája a nyolcféle hallgatónak beszélt, nem válogatva, vagy személyesen. Ahogy a nap délben megvilágít minden helyet, s ahogy a sárkány esőt küld részrehajlás nélkül és egyenlően, hogy minden fűszál és fa meg legyen öntözve, mindegyik a saját igénye szerint, hasonlóak a buddhák is, mikor a Dharmát hirdetik. Akkor a tudatuk nyitott minden igényre, nem mutatva előnyben részesítést egyiknek vagy másiknak, s a lények minden fajtája megérti üzenetüket. Egy szútra mondja: „A Buddha egy és ugyan olyan a nyelvet használ, hogy a Dharmát hirdesse; a lények mindegyike a maga módján érti meg.”

Csak lépj hátra, állítsd meg az elme csapongásait és próbálj meg tudatos lenni ezeknek a mondásoknak a jelentésére. Ha hirtelen keresztül látsz rajtuk, hogy lehetnél bármitől is megfertőzve?

Mikor látsz, ne legyen látó, vagy látott; mikor hallasz, ne legyen halló, vagy hallott; mikor gondolkozol, ne legyen gondolkodó vagy gondolt [elválasztatlansága a látónak és látottnak, hallónak és hallottnak, gondolkodónak és gondoltnak].

Amit általában úgy ismernek, mint gyakorlat, csupán azt jelenti, hogy összhangban legyél a tudat [bármilyen állapotával], amiben épp tartózkodsz, így megtisztítva és elhagyva a megtévesztett gondolatokat és a szokáserők nyomait. Az ilyen erőfeszítést hívják gyakorlásnak. Ha egyetlen pillanat alatt a megtévesztett gondolkozás hirtelen abbamarad, teljesen megtapasztalod saját tudatodat és felismered, hogy az tágas és nyitott, világos és fénylő, önmagában tökéletes és teljes. Az állapotot, ami eredendően tiszta, minden egyes dologtól mentes, úgy hívják: megvilágosodás. Ettől a tudattól eltérően nincs olyan dolog, mint gyakorlás, vagy megvilágosodás. A tudatod lényege olyan, mint egy tükör és a megtévesztett gondolatok mindenféle lenyomata és a feltételekhez való ragaszkodás a tudatot szennyező por. A jelenségekről való felfogásod ez a por, és az érzelmi tudatosságod a szennyeződés. Ha minden megtévesztett gondolat elolvad, a belső lényeg önmagától megjelenik. Ez olyan, mint mikor a szennyet lecsiszolták, a tükör visszanyeri tisztaságát. Ugyan ez a helyzet a Dharmával(2).

Azonban, szokásaink, szennyezettségünk és az énhez való ragaszkodásunk a világkorszakokon keresztül felgyülemlett és mélyen meggyökerezett. Szerencsére, köszönhetően annak, hogy vezet minket egy szellemi jó barátunk, belső pradnyánk, mint ok, befolyásolhatja létünket, így a belső pradnyá(3) növelhető. Felismerve, hogy [a pradnyá] természetszerűleg bennünk van, képesek leszünk felébreszteni a [Bódhi(4)-] tudatot és a születés és halál [körforgásában létezés] elhagyására törekedni. Az a feladat, hogy kitépjük a születés és halál korszakokon át felgyülemlett gyökereit, kényes ügy. Ha nem egy olyan ember vagy, aki hatalmas erővel és ügyességgel rendelkezik, s elég bátor, hogy elviseljen ekkora terhet és keresztülvágjon közvetlenül [ezen az ügyön] egy csöppnyi habozás nélkül, akkor [ez a feladat] nagyon bonyolult. Egy régi bölcs mondta: „Ez olyan ügy, mint mikor egy ember tízezer ellenséggel csap össze.” Ezek nem hamis szavak.

2. A bejárat a gyakorláshoz és a megvilágosodáshoz

Általánosságban szólva, ebben a Dharma végkorszakban, több az olyan ember, aki gyakorol, mint aki igazi felismeréssel rendelkezik. Több az, aki erőt pazarol, mint az, aki erőt nyer. Miért van ez? Mert nem használják erőfeszítéseiket közvetlenül, és nem ismerik a rövidebb utat. Helyette, sok ember csupán régi szavak és nyelvek tudásával tölti meg a tudatát hallott dolgokra alapozva, vagy a dolgokat érzelmi ítélkezéssel mérik, vagy elnyomják a megtévesztett gondolatokat, vagy kábítják magukat látomásos csodálkozással érzékelő kapuiknál(5). Ezek az emberek az ősök szavain lakoznak a tudatukban és valósnak veszik azokat. Ezenfelül, úgy ragaszkodnak ezekhez a szavakhoz, mint saját nézeteikhez. Alig tudják, hogy ezek a legkevésbé sem hasznosak számukra. Ezt nevezik úgy, hogy a „más megértésének megragadása és elködösítése a saját bejáratának a megvilágosodáshoz”.

Hogy belekezdj a gyakorlásba, először el kell vágnod a tudást és a megértést és egyhegyű tudattal minden erőfeszítésedet egyetlen gondolatra kell irányítanod. Legyen biztos meggyőződésed saját [igaz] tudatodról, ami eredendően tiszta, a legkevesebb ragaszkodástól is mentes, fényes és tökéletes és áthatja az egész Dharmadhátut(6). Valójában nincs test, tudat, vagy világ, sem pedig megtévesztett gondolatok, vagy érzelmi felfogások. Ebben a pillanatban, ez az egyetlen gondolat maga nem-született(7)! Minden, ami éppen megjelentik előtted káprázat és lényeg nélküli(8) – ezek mind az igaz tudat tükröződésének kivetülései. Ilyen hozzáállásban munkálkodjál, hogy szétzúzd [minden megtévesztett gondolatodat]. Rögzítened kellene [a tudatodat], hogy megfigyeld honnan jelennek meg a gondolatok, és hol szűnnek meg. Ha így gyakorolsz, nem számit milyen megtévesztett gondolat jelenik meg, egy csapás és mind darabokra törnek. Mind szétfoszlik és eltűnik. Sosem szabadna követned vagy állandósítanod megtévesztett gondolatokat. Yongjia(9) mester így figyelmeztetett: „El kell vágni a tudatot, mely [vágyakozik] a folytonosságra.” Azért, mert a megtévesztettség káprázat tudata eredendően gyökértelen. Sosem kéne egy megtévesztett gondolatot igaznak tartanod és megpróbálni azt megragadni a szívedben. Amint megjelenik, vedd észre azonnal. Amint észreveszed, el fog tűnni. Sose próbáld elnyomni a gondolatokat, hanem hagyjad őket olyannak, mint mikor egy tökhéjat látsz úszni a vízen.

Tedd félre a tested, a tudatod és a világod és egyszerűen hozd elő [a módszer szerinti] egy gondolatot, mint egy kardot, ami keresztüldöfi az eget. Ha egy Buddha vagy egy Mára(10) megjelennek, csak vágd el őket, mint egy összetekeredett selyemfonál csomóját. Használd minden erőfeszítésedet és erődet türelmesen, hogy tudatodat elvidd a legvégéig. Ami úgy ismert, hogy „a tudat, ami fenntartja a tiszta olyanság helyes gondolatát”, azt jelenti, hogy a helyes gondolat a nem-gondolat. Ha képes vagy szemlélni a nem-gondolatot, akkor máris a Buddhák bölcsessége felé haladsz.

Azok, akik gyakorolnak és mostanság hozták létre a [Bódhi-] tudatot, meggyőződhettek a csak-tudat tanításában. A Buddha mondta: „A három világ csak-tudat és a tízezernyi dharmák csupán tudatosság.” Az egész Buddhadharma(11) csupán a további magyarázata ennek a két sornak, így mindenki képes lesz megkülönböztetni, megérteni és hinni ebben a valóságban. A szent és a világi írások csupán a megtévesztettség és a megvilágosodás útjai a tudatodban. A tudaton kívül minden erény és bűn karmája elérhetetlen. A [valódi] természeted csodálatos. Az valami természetes és spontán, nem valami, amire „felébredhetsz” [mivel természetszerűleg meg van neked]. Mint olyan, miről lehet az ember megtévesztve? A megtévesztettség csupán arra utal, hogy nem vagy tudatában annak, hogy tudatodban nincs egyetlen egy dolog sem, és hogy a test, a tudat és a világ eredendően üresek. Mert akadályozva vagy, ezért van megtévesztettség. Mindig a megtévesztett gondolkodás tudatát, ami folyamatosan megjelenik és eltűnik, vetted valósnak. Ezért azokat is a különféle illuzórikus átalakulásokat, mik a hat érzéktárgy(12) három világában(13) megjelennek, valósnak vetted. Ha ma fel akarod kelteni a tudatodat és elterelni [ebből az irányból] és a felsőbb utat választani, akkor minden előző nézetedet és megértésedet el kell űznöd. Itt egy szemernyi intellektuális tudás, vagy okosság sem lesz hasznodra. Csak át kell látnod a testen, a tudaton és a világon, ami megjelenik előtted, és felismerned, hogy mind lényeg nélküliek. Mint a képi tükröződések – olyanok, mint a képek a tükörben, vagy a hold tükröződése a vízben. Hallj úgy minden hangot és zajt, mint az erdőn keresztülfújó szelet; érzékeld úgy a tárgyakat, mint sodródó felhőket az égen. Minden állandó mozgásban van; minden káprázat és lényeg nélküli. Nem csak a küldő világ ilyen, de a saját megtévesztett gondolataid, a tudat érzelmi ítélkezése és a szenvedély minden magja, a szokáserők, ahogy minden aggályok is talajtalanok és lényeg nélküliek.

Ha így el tudsz mélyedni a szemlélődésben, akkor bármikor egy gondolat jelenik meg, meg kéne találnod annak forrását. Sose hagyd véletlenül keresztül menni rajtad [anélkül, hogy átlátnád]. Ne hagyd magad megtéveszteni vele! Ha így munkálkodsz, akkor némi igazi gyakorlatot végzel. Ne próbálj összeszedni valamicske elvont és intellektuális nézetet róla, vagy némi okos megértést csinálni belőle. Még a gyakorlatról beszélni is valójában olyan, mint a legutolsó alternatíva. Például, a fegyverek használata, nem éppen üdvözítő tárgyak! De úgy használják őket, mint a végső alternatíva [a harcokban]. Az ősök beszéltek a csan megvizsgálásáról és a huatou(14) létrehozásáról. Ezek is végső alternatívák. Bár számtalan kung an létezik, csak a huatou használatával, „Ki recitálja a Buddha nevét?” nyerhetsz erőt belőle elég könnyedén aggasztó helyzetek közepette. Bár könnyen nyerhetsz erőt belőle, [ez a huatou] csupán egy [törött] cserép az ajtók ledöntésére. Végső soron el kell dobnod. Azonban, most még használnod kell. Ha azt tervezed, hogy egy huatout használsz gyakorlatként, akkor hittel, megingathatatlan bizonyossággal és kitartással kell rendelkezned. Nem szabadna amiatt aggódnod, hogy nem világosodsz meg, vagy azért, hogy ez a huatou nem elég mély! Ezek a gondolatok mind akadályok. Ezekről beszélnem kell most, így nem ébred fel benned a kétely és a gyanakvás mikor [nehézségekkel] találod szemben magad.

Ha erőt tudsz nyerni a saját erődből, a külvilág nem fog befolyásolni. Azonban, a tudatodban megjelenhetnek erős nyugtalanságok, [látszólag] ok nélkül. Néha vágy bukkan fel, néha nyughatatlanság jelenik meg. Számtalan akadály megjelenhet, ami mentálisan és fizikailag is lefáraszthat. Nem tudod majd, hogy mit csinálj. Ezek a karmikus hajlamok, miket a nyolcadik tudatosságban(15) halmoztál fel számtalan világkorszakok alatt. Ma, köszönhetően az erős gyakorlásodnak, mind kijönnek. Ennél a kritikus pontnál képesnek kell lenned megérteni és átlátni rajtuk, majd túllépni [ezeken az akadályokon]. Ne irányítsanak és befolyásoljanak, s legfőképpen, sose vedd őket valósnak. Ennél a pontnál fel kell frissítened a szellemedet és felébresztened a bátorságodat és szorgalmadat, majd teremts meg egy, a létezésed legmélyéig hatoló érintettséget, [kérdést], a huatou vizsgálatával. Rögzítsd a figyelmedet arra a pontra, ahol a gondolatok megjelennek, és folyamatosan menj tovább és tovább és kérdezd meg: „Eredendően semmi bennem, akkor honnan jön ez [az akadály]? Mi ez?”(16) El kell határoznod magad, hogy ennek az ügynek a legmélyéig hatolsz. Így hatolva tovább, megölve minden [megtévesztettséget a látótérben] anélkül, hogy bármi nyomot hagynál, mígnem még a démonok és a szellemek is zokogva törnek ki. Ha így gyakorolsz, természetesen jó híreket fogsz kapni.

Ha egyetlen gondolaton át tudsz ütni, akkor minden megtévesztő gondolkodás hirtelen elhullik. Úgy fogod érezni magad, mint egy virág az égen, mely nem vet árnyékot, vagy mint a sugárzó nap, ami határtalan fényességet bocsát ki, vagy mint egy tiszta, átlátszó tó. Ennek megtapasztalása után, a könnyűség és elengedettség mérhetetlensége tölt el, ahogy a szabadulás érzése is. Ez a jele az erő nyerésének a gyakorlásból a kezdőknél. Semmi csodálatos vagy különleges nincs benne. Ne örvendezz és fetrengj az elragadtatottság tapasztalatában. Ha viszont úgy teszel, akkor az Öröm Márája fog uralni és egy újabb fajta akadályt szereztél! A tárház tudatban elrejtve vannak a mélyen gyökerező szokáserőid és a szenvedély magjai. Ha a huatou gyakorlása nem használ, vagy nem vagy képes szemlélni és megvilágítani a tudatodat, vagy csak egyszerűen képtelen vagy alkalmazni a gyakorlatot, akkor leborulást, szútrák olvasását, és bűnbánatot kellene gyakorolnod. Mantrákat is recitálhatsz, hogy megszerezd a Buddhák pecsétjét; ez oldja az akadályaidat. Ez azért van, mert a titkos mantrák a Buddhák gyémánt tudatának pecsétjei. Mikor használod azokat, akkor az olyan, mintha egy elpusztíthatatlan gyémánt villámod lenne, ami mindent szét tud zúzni. Bármi közel kerül hozzá, azonnal porszemekké esik szét. A Buddhák és az ősök ezoterikus tanításainak lényege benne van a mantrákban. Ezért mondják: „A tíz irány összes Tathágatája(17) az ilyen mantrákon keresztül érte el a felülmúlhatatlan és helyes tökéletes megvilágosodást.” És bár a Buddhák ezt tisztán elmondták, a hagyományvonal ősi mesterei, attól félve, hogy ezeket a szavakat félre értik, titokban tartották ezt a tudást, s nem használták ezt a módszert. Azonban, hogy erőt nyerjél egy mantra használatából, hosszú és terjedelmes időszakon keresztül kell rendszeresen gyakorolnod. De sosem szabadna várni vagy keresni csodás eredményeket a használatától.

3. Elméleti és alkalmazott megvilágosodás

Vannak, akik először megvilágosodnak, s utána gyakorolnak; és vannak olyanok, akik először gyakorolnak, s aztán világosodnak meg. Hasonlóan, van különbség az elméleti és az alkalmazott megvilágosodás között is.

Akik a Buddhák tanításának hallomásából értik meg a tudatukat, azok elméleti megvilágosodást érnek el. Legtöbb esetben ezek az emberek nézetek és ismeretek [csapdájába] esnek. Mindenféle helyzetekkel találva szembe magukat, nem lesznek képesek használni tudásukat. Tudatuk és a külső tárgyak ellentétben állnak. Sem egység, sem harmónia nincsen. Így mindig akadályokkal találják magukat szemben. [Amit felismertek] úgy hívják: „látszat pradnyá” és ez nem igazi gyakorlásból van.

Az alkalmazott megvilágosodás kemény és őszinte gyakorlásból származik, mikor elér egy patthelyzetet, ahol a hegyek sivárak és a vizek kiüresedtek. Hirtelen, [abban a pillanatban, mikor] egy gondolat megáll, teljes mértékben tapasztalod a tudatodat. Ekkor úgy érzed, mintha személyesen láttad volna a saját apádat a kereszteződésben – semmi kétség felőle! Olyan, mint mikor vizet iszol. A víz akár hideg, akár meleg, csak te fogod tudni, és ez olyan, amit másnak nem tudsz leírni. Ez az őszinte gyakorlás és az igaz megvilágosodás. Egy ilyen tapasztalat után, az élet minden helyzetében tudod használni és megtisztítani, hasonlóan elhagyni, a karmát ami már megjelent, a tudatosság folyamát, a megtévesztett gondolkodásodat és érzelmi felfogásokat, mígnem minden beleolvad az Egy Igaz [megvilágosodott] Tudatba. Ez az alkalmazott megvilágosodás.

Az alkalmazott megvilágosodás állapotát tovább lehet osztani sekély és mély felismerésre. Ha minden erőfeszítésedet [létezésed] gyökerére irányítod, szétzúzod a nyolcadik tudatosság barlangját, egy pillanat alatt átfordítod az alapvető tudatlanság odúját, egyetlen lépéssel közvetlenül belépsz [a megvilágosodás birodalmába], akkor nincs már tovább, amit tanulnod kéne. Ez a felsőbbrendű karmikus gyökereknek köszönhető. Megértésed természetesen mély lesz. A fokozatosan gyakorolók megértésének mélysége, [azonban], sekély lesz.

A legrosszabb az, mikor valaki kevés [tapasztalatokkal] lesz önelégült. Sose hagyd magadat beleesni az érzékelő kapukból megjelenő szédítő tapasztalásokba. Miért? Mert a nyolcadik tudatosságod még nem lett széttörve, így bármit tapasztalsz vagy csinálsz, az [függ] a [megtévesztett] tudatosságodtól és érzékeidtől. Ha azt hiszed, hogy ez a [tudatosság] valódi, akkor az olyan, mintha egy tolvajt hinnél a saját fiadnak! Egy ősi bölcs mondta: „Akik gyakorolnak nem tudják, hogy mi valódi, mert mostanáig a tudatosságukat hitték [valódinak]; amit egy bolond hisz eredeti arcának az valójában a születés és halál alapvető oka.” Ez az az akadály, amin keresztül kell menned.

Nem tudván, milyen közel van az igazság,
távol keressük azt – milyen szomorú!
Olyanok vagyunk, mint aki a vízben
szomjúságtól szenvedve kiáltozik.

Olyanok vagyunk, mint a gazdag ember fia
aki elvándorolt a szegények közé.
Újraszületünk a Hat Birodalomban,
mert elvesztünk a tudatlanság sötétjében.

Egyre távolabb és távolabb megyünk
a sötétben, hogyan leszünk valaha is
szabadok születéstől és haláltól így?

A mahájána zazen gyakorlatára
nincs szó azt teljességében dicsőíteni.
A Hat Páramitá, mint adakozás,
fogadalmak megtartása, és más
jó cselekedetek, mint Buddha nevének
mantrázása, megbánás és szellemi fejlődés,
mind visszatér a zazen gyakorlatához.

Még az is, aki csak egyszer ült zazenben,
meglátja az összes karma megszűnését.
Sehol sem fognak találni gonosz utakat
és a Tiszta Föld nem lesz messze.

Ha csak egyszer is nyitott szívvel figyelünk
erre az igazságra, majd dicsőítjük és örömmel
magunkhoz öleljük, mennyivel inkább akkor,
ha magunkba tekintve közvetlenül ráébredünk
Öntermészetünkre, bizonyságot szerezve az
igazságra, hogy az Öntermészet nem-természet.
Messzire jutottunk, a tétlen agyaláson túlra.
Az ok és okozat egységének kapuja nyitva ezáltal,
és nem kettősen, nem hármasan, egyenesen fut az Út.

Ráébredve a nem-alak alakjára mint alakra,
akár megyünk, vagy jövünk, nem lehetünk másutt.
Ráébredve a nem-gondolat gondolatára mint gondolatra,
akár éneklünk, vagy táncolunk, a Dharma hangja vagyunk.

Milyen nagy és hatalmas a szamádhi
akadálytalan ege!
Milyen ragyogó és tiszta a Négyes Bölcsesség
tökéletes holdfénye!
Ebben a pillanatban mi többet kellene
még keresnünk?
Ahogy az Igazság örök nyugalma
megjeleníti magát nekünk,
ez a hely a Lótuszok földje és
ez a test a Buddha teste.